Nem tudom mikor kezdtem el magamra úgy nézni, mint a világ legrondább, legrosszabb, legelfuseráltabb emberére. Azt viszont tudom, hogy már nagyon régóta, nézek bele a tükörbe úgy, hogy csak a rosszat látom magamon és magamban. Képtelen vagyok észre venni azt a jót, szépet és értékeset, amit kellene, amiről mások beszélnek.
Rengeteg könyvet olvasok és mindig az aktuális könyv, női főszereplője akarok lenni, sőt meg is próbálok olyanná válni. Tudom, hogy nagy hülyeség, mégis, ott, abban a pillanatban egy megnyugtató gondolat. A könyvekben a szereplők olyan szerencsések, hogy már megtalálták önmagukat, van egy biztos jövőjük, álmaik pasija oldalán és boldogok. Azt hiszem mindegyikben ez fogott meg annyira. Pontosan erre vágyom én is, és talán te is, aki ezt most olvasod, de tudjuk, hogy ez még távol van tőlünk. De tudod, lehet, hogy ez nem is olyan véletlen. Hiszen mi is az, ami az összes szereplőben a közös? A folyamat. Ők sem egyik percről a másikra jutottak idáig, hanem szépen lassan a kamaszkor rejtelmeibe feledkezve. 14-15 évesen, sőt talán még előbb kezdték ők is. Kerestek, próbáltak kitűnni, vidámak voltak, néha ezt megzavarta egy-egy fiú, kkor szerelmesek lettek és megtanulták, milyen a sok izgulás, a csalódások, a szakítások.
És most jövünk Mi. Ők átadják a képzeletbeli stafétabotot, hogy mi is átmenjünk ezen a kalandos, boldogssággal teli és valljuk be néha szomorú és félelmetes úton, hogy tapasztalatokat szerezzük és felnőjünk a további feladatainkhoz. Talán nekünk, most nem az a dolgunk, hogy előre gondolkodjunk, konkrét személyekben és megtervezett dolgokban, hanem hogy sokat nevessünk, szórakozzunk, érdeklődjünk és megkeressük önmagunkat.
Jelenleg nagyon elveszettnek és bizonytalannak érzem magamat, amivel szerintem nem vagyok egyedül. Azért indítom ezt a blogot, mert abban reménykedem, hogy ezekkel az írásokkal és gondolataimmal, talán fogok tudni segíteni olyan embereknek, akik hasonló képpen éreznek, mint én. Számomra az írás sokat jelent és így tudom a legjobban kifejezni magamat az emberek felé. Ezért ezt a módott választottam a közlésre és publikálásra.
Addig is, arra bíztatnálak titeket, hogy Ti is próbáljátok ki milyen az, ha az ember kiírja magából az érzéseit 
egy papírra. Én mindenkit szeretnék az írásra bátorítani, legalább addig a lépésig, hogy egyszer kipróbálja. A pszihológusnál biztos, hogy olcsóbb és sokkal megnyugtatóbb…
Ragadjatok tollat!
Bagolytoll
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: